Ingatlanközvetítő nélküli ingatlan eladás előnyeiről

Ingatlan eladás kétféleképpen lehetséges: ingatlanközvetítő közreműködésével, illetve anélkül.

Ebben az Ön számára hasznos leírásban az ingatlanközvetítő nélküli ingatlan eladás mikéntje a fő téma. Ha Ön ezzel szemben mégis úgy határoz, hogy ingatlanközvetítő segítségével adja el az ingatlanát, akkor vigyázzon arra, hogy nehogy ezen a területen – mint az élet oly sok területén – Ön is becsapások áldozata legyen. Ugyanis az ingatlanközvetítők egy része olyan szerződést akar majd aláíratni Önnel, amelyben a saját feladatai csak homályosan és kétértelműen szerepelnek, ezzel szemben az Ön kötelezettségeit, illetve a szerződéstől való elállása esetén bekövetkező szankciókat már teljesen kirészletezi. Feltétlenül olvassa el pontosan, hogy mit ír alá.

Az ingatlanközvetítő nélküli ingatlan eladás – ha jól csináljuk – nagyon kifizetődő tevékenység, de föl kell rá készülnünk, hogy nagyon sok fáradtsággal és nyűggel járó elfoglaltság. Semmiképpen se arra számítsunk, hogy az ingatlan eladása 2-3 hét alatt megoldódik, habár nagyon szerencsés esetben ez is elképzelhető.

Nincs úgynevezett közvetítői jutalék, ami általában a vételár 2-4 %-a. Ha utánaszámol, ez elég tetemes összeg lehet: egy 10 millió Ft-ot érő ingatlan esetén 200-400 ezer Ft. Ennek a pénznek az Ön zsebében is jó helye van.

Végig az Ön irányítása alatt áll az ingatlan eladás értékesítési folyamata. Ön csak ezt az egy ingatlanát akarja eladni, az idejét csak erre koncentrálja, míg egy ingatlanközvetítőt az Önén kívül még számtalan ingatlan eladása foglalkoztatja. Elképzelhető, hogy azért küld el egy lehetséges vevőt, mert nem ér rá. Ön egészen biztos, hogy nem közöl a potenciális vevővel bizalmas információkat csak azért, hogy minél előbb megtörténjen az ingatlan eladása, míg az ingatlanközvetítők bizony ezt megtehetik (és sok esetben meg is teszik), csakhogy minél előbb megtörténjen az ingatlan eladása. Amíg ő pl. csak 15 ezer Ft-al kevesebb jutalékot kap – de sok ideje felszabadul, és más ingatlanok eladásával foglalkozhat – addig az Ön vesztesége elérheti a félmillió Ft-ot is vagy esetleg még többet.

Az ingatlan eladás az ingatlant legjobban ismerő szakértő, az Ön kezében van. Minden esetben készítsen az ingatlana előnyeiről egy listát. Ebben szerepeljenek azok az előnyök, ami miatt annak idején megvásárolta az ingatlanát, illetve azok, amik azóta kiderültek róla. Semmit se hagyjon ki, bármelyik előny meggyorsíthatja az ingatlan eladás folyamatát.

Az esetleges vevő és Ön között a tárgyalás lényegesen hatékonyabb, mintha az ingatlanközvetítő tárgyalna vele. Így nem kerül sor üzeneteken keresztül történő alkudozásokra és az Ön jóváhagyására, várakozásra.